Az én évem

Idei, 2010- es évemet zárom a mai napon. Köszönöm mindazoknak, akik kicsit is részt vettem, felbukkantak az életemben. Fontos volt látnom, mennyi változás történhet egy esztendő alatt. Meg kellett tanulnom, hogy a világ képlékeny, minden jó elmúlik egyszer, és beköszönt egy rossz időszak.
Az idei évet egy tökéletes és nagyszabású diákhéttel kezdtem januárban. Megtanultam, hogy a szeretet, és a tisztelet nem kerül pénzbe, mikor láttam, hogy a végzős osztályok hogyan viszonyulnak a kudarcokhoz és a sikerekhez.
Februárban a Diákhét kapcsán jelent meg egy cikkem a Somogyi Hírlapban, ami megmutatta, hogy kitartással bármit elérhetek. Többek között azt is, hogy kell megválni több, mint 20 centi hajtól.
Március egyértelműen az egyik legfelemelőbb hónapom volt. Sikereket sikerekre halmoztam, boldog és szeretetteljes voltam, ja és kicsit szerelmes. Fizikai és szellemi erőmet használva OB-bajnok lettem Telki városában, majd majdnem (...) kitűnőre szint vizsgáztam.
Az év negyedik hónapja a bátorságra fordította a figyelmet. Áprilisban megtanultam bátornak lenni, kiálltam ismerőseim elé, és bemutattam nekik a rajzolt, festett munkáimat. Részt vettem a keszthelyi Helikonon, ahol a zeneközpontúság került előtérbe. Hirtelen, váratlanul estem el, majd egy nap múlva a baleseti rendelőben zokogtam. Pár hétre rá ismét könnyekben törtem ki, mikor elbúcsúztam a végzősöktől.
Május havában nő lettem. Megismertem a hagyományos esküvői ceremóniát, majd egy hetet töltöttem három srác társaságában.
Júniusban a beleérző-képességem és az empátiám került központba. Szívszorítóan figyeltem egy másik nép, vallás kultúráját, majd hallgattam az őket ért tragédiák sorát. A saját világommal dacolva befonattam a hajam, levéve ezzel egy gondot a vállamról. Íjászok társaságában szenvedtem a térdfájástól, végigcsináltam két hónapnyi elektromos- és mi egyéb kezelést. A verseny és az időjárás forró hangulatot teremtett, megkérték a kezem egy karszalaggal. Belevetettem magam a munkába, interjúkat készítettem.
Meg is lett mindennek a gyümölcse: júliusban ismét publikáltam szülővárosom megyei lapjában. Kétségkívül ez a hónap volt a 2010-es esztendő legjobbja. Mindenben volt részem: vereségben, sikerben, csalódásban, boldogságban. Kiderült, megműtenek - elvesztettem egy csatát a betegségem ellen. Sikeresen teljesítettem a focifesztiválon a tőlem elvártakat. Csalódtam, mikor azt hittem, minden könnyen megy. És eszméletlenül boldog és hálás voltam (vagyok), hogy a hétfői délelőttön leszólítottam a zebránál várakozó Pannit, aki azóta is jóban rosszban kitart mellettem, vigyáz rám, szeret. Köszönöm. Nos, és lett egy Lükém is...
Augusztus a szenvedés hava. A hőn várt nyaralás alatt is idegtépő várakozás, hamis mosoly és álca fedte a lelkemet. Életemben először aggódtam az életemért. Aztán, pillanatok alatt lepergett a műtét, már csak a fájdalmas heg, és a gyötrő emlékek maradtak meg.
Szeptember és október egyhangú. Pannival megmásztam Pestet, hol mankóval, hol anélkül. Bíztam magamban, lehetőségem adódott egy közösségi portálon publikálni. Éltem a lehetőséggel. Emellett találtam két igazán lelkes ( a szó szoros értelmében) és támogató olvasót, akik lépten -nyomon figyelnek, bírálnak.
Novemberben a megpróbáltatások ideje volt. Megkaptam az utolsó esélyt, amit egy nő megkaphat. Visszakaptam egy barátot, és szereztem egy újat. Betekintést nyertem egy színház életébe, miközben fájdalmas emlékeket temettünk a föld alá. És végre, lelkileg is lezártam a műtétem. Örökre emlékezni fogok arra, hogy erős vagyok. Már nem csak a hegek miatt.
December van. December 30. Bántó, hogy ilyen rövid egy év. Az utolsó hónapban Graz-ban ittunk (csak a nagykorú barátnőm, Panni) forralt bort, nekem az átkozott Kinder(!) punch jutott. A hónapot végigénekeltem, és a lehető legbékésebben ünnepeltem. Lelkileg visszatértem márciushoz.

Köszönöm, hogy létrejöhetett ez az év.

Boldog, áldott új esztendőt kívánok mindenkinek!