Az örök adományod a szemed szép világa,
a csodaszép hajnal, a szélfútta, hiába
az álmok, a vad, teljesíthetetlen szépek,
ha a szívek egymáshoz érnek
az összes tovaszáll.
Elvágtat a szörnyű nehéz idő,
vége szakad, elmúlik, ami egyszer eljő
és mégis remélsz, hiszel, tudod,
hogy nem félhetsz, mert felemészt, ha unod
nincs kiút.
És te mégis őt szereted,
érzed, sosem érintheted
s hagyod a képzeletet szállni
örök időkig, végzetekig állni
mert nincs lehetőség.
Mert néha van, hogy fel kell adnom magad, valakiért, a nálad és neked sokkal fontosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése