Tea

Sosem fogom elfelejteni az első szerelmemet.

Hűvös, hátborzongatóan hideg tél volt. Az utak csupaszak, és hidegek voltak, a januári télnek csapadék formájában nem volt látható jele. A teaillatú kócos fiú rendületlen jött mellettem: sosem volt kesztyűje, ujjai kikandikáltak rövid kabátzsebéből. Hosszú haját copfba fogta, sűrű szövésű, meleg barna sapkát húzott rá. Szelíd mosolya a Fő utcai gesztenyeáruséra emlékeztetett: minden jó benne volt, a legkisebb örömtől a legnagyobb boldogságig. Keserédes délutánon jártunk-keltünk a városban, mikor a hidegtől megfáradva leültünk a közeli parkerdő egyik pihenőhelyén. Sötétkék csavaros termoszból meleg csipkebogyó teával kínált, majd két érdes keze közé szorította tenyerem. Zavaromban mélyen belekortyoltam a forró nedűbe. Éreztem, a tea valósággal égetett. Önfeledten, és önkényesen nevette el magát: kisujjával szám sarkához ért, és a tea cseppjét félresöpörte hófehér arcomon. Pillanatokig csak néztem a jégkék szemeit, melegedtem a látványban. Később éreztem a havat az arcomon. Végre én is elmosolyodtam.
Szúrósan szegezte rám tekintetét. Éreztem, valami fontosat szeretne kérdezni. Ismertem, tudtam, hogy bármit, nyíltan megkérdez. A kérdése mégis váratlanul ért. Csupán annyit kérdezett, boldog vagyok-e. Szemei leszegeztem, állam lehajtottam a kopár föld felé. Ujjaival felemelte arcom, és mélyen a szemembe nézett.
Mindössze annyit mondott " mert én igen".

Hónapokkal később ismét láttam őt. Meleg tavasz volt, borzalmas fejfájás gyötört napok óta. A mohazöld kanapéján feküdtem, lábaim felpolcolva, kezeim között egy réges-régi fényképalbumot szorongattam. Megkérdezte, kérek-e csipkebogyóteát. Abban a pillanatban szinte azonnal éreztem a forró tea őrjítő aromáját a torkomban. Émelyítően bolondos, fiatalos íze volt az aranysárga nedűnek. Kértem hát egy csészényit.
Az albumban fotók voltak. Rólunk. Szépek és kevésbé szépek. Volt egy, amelyen kócosan, szemüvegben, narancssárga bögrével a kezemben ülök a szöszmöszös ágytakarón. Önfeledten nevetek. Kikapartam a képet a nejlonos tartóból és az orra alá dugtam.
Csupán annyit mondtam: "látod, én itt boldog vagyok".
Azzal ő megfordította a fényképet, és a hátoldalon szereplő önfeledt, téli hónapra gondolt. Megválaszoltam a kérdését.